X generáció - az elvesz(t)ett nemzedék?

Ekkoriban

Első hamburgerünk a McDonald's-ban: 25 Ft

2015. május 03. - Ekkoriban

1988. április 29-én nyílt meg az első McDonald’s Magyarországon, Budapest belvárosában a Régiposta utcában. Pár óra alatt bejutottunk.

City Grill volt a magyar McDonald’s. Az éttermek kialakítása, a hamburgerek zacskózása, a szívószálas cola mind arra volt hivatott, hogy bizonyítsa, szocialista viszonyok között is meglehet élni a műholdas csatornák reklámjaiban látott érzést. (A City Grill mellett létezett a Paprika önkiszolgáló étteremhálózat is, ami a magyaros gyorsétterem volt amerikai stílusban. Babgulyás, lecsó, marhapörkölt tarhonyával, csalamádéval került a tálcákra.) A legnagyobb City Grill a Váci utcában működött a Taverna szállóban.

Hatalmas forgalmat bonyolított, egészen addig, amíg pár száz méterre tőle meg nem nyílt az első McDonald’s. 

Már a McDonald’s érkezésének a híre is lelkes eufóriát okozott a tizenévesek körében, mert azzal egy csöppnyi „Nyugat” jött hozzánk. A hivatalos kommunikáció során még azonban igyekeztek az amerikai világhálózat megjelenését olyan érvekkel indokolni, hogy az a szocialista felfogás kereteibe is beilleszthető legyen. A hírekben fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy nem mi kerestük meg a McDonald’s-ot, hanem ők minket. Burger Róbert, aki közel 30 évig irányította a bábolnai gazdaságot, a McDonald’s jótékony társadalmi hatásait emelte ki a szerződéskötést követően, 1986-ban:

Szeretnénk megnyerni a fiatalokat, mert ez nem az alkoholistáknak készül, alkoholt nem mérünk ezekben az üzletekben. A fiatalokra, a gyerekekre építünk elsősorban – ez az "ő" gyakorlatuk –, és építünk a nyugdíjasokra is, mert hiszen olcsó és gyors étkeztetésre számítunk.

Mi a megnyitás hétvégéjén felkerekedtünk, és beálltunk a sor végére. Bíztunk benne, hogy még a zárás előtt sorra kerülünk, ezért este kilenc után mentünk, hogy bejussunk tizenegyig. Kb. egy óra alatt sorra kerültünk.

A kínálat mindössze az öt alap szendvicsből állt: hamburger, sajtburger, dupla hamburger, dupla sajtburger, és a Big Mac.  „Köretnek” volt sült krumpli, desszertnek fagyi, italnak Coca-Cola termékek, és turmix. A McReggeli és McDrive még hírből sem volt ismert.

Hogy mennyire volt olcsó? Az attól függ, hogy mihez képest. 1988. május 1-én vettünk négy sajtburgert darabját 29 Ft-ért és négy nagy colát, poharát 20 Ft-ért, így négyen összesen 196 Ft-ot fizettünk. Pár nappal később barátnőmmel a hamburgert és a dupla sajtburgert próbáltuk ki két kis colával, összesen  97 Ft-ért. A hamburger akkor tehát 25 Ft-ba került.

mcdonald_s_blokk_1988.JPG

Háborogtunk azonban egy kicsit, mert ugyanez a rendelés a City Grillben csak 140 Ft-ot vett volna ki a zsebünkből, mert ott a sajtburger csupán 23 Ft-ba került, a nagy cola pedig 12 Ft-ba. 

Számoljuk hamburgerben! Mai árakon nézve, akkor 450 Ft-ot fizettünk egy hamburgerért, ami ma 300 Ft-ba kerül. Akkor egy színházjegy 2-4 hamburger árából kijött (50-100 Ft volt), ma 10 hamburgerről kell lemondanunk egy átlagos előadásért. Egy magyar zenekar (bakelit) nagylemezéért 6 hamburgert kellett magunktól megvonni (155 Ft), a Magyarországon forgalomba hozott külföldi előadó lemezéért (275 Ft) viszont már 11 alkalommal kellett elmenni nagyot nyelve a McDonald’s előtt anélkül, hogy betértünk volna egy hamburgerre. A mozijegy (45-50 Ft) 2 hamburgerből kijött, ma 6 hamburger ára alatt nem nagyon lehet megúszni. Egy négyszemélyes családi ebéd egy belvárosi étteremben (Pepita Oroszlán) két főétellel, üdítővel sörrel, kávéval 30 hamburgerrel volt kiváltható (750 Ft). Ez ma egészen biztosan nem sikerülne 7500 Ft-ból.

 mcdonald_s_kinalat_1988_05_01.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://ekkoriban.blog.hu/api/trackback/id/tr167426454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása